2014. júl 01.

PCOS pánik, most akkor az vagy nem az?

írta: PERA
PCOS pánik, most akkor az vagy nem az?

 

 

 Ha felébredt bennünk a gyanú, hol és miként járhatunk utána, hogy valóban PCOS-ben vagy inzulinrezisztenciában szenvedünk e-?

 

has.jpg
A TB által támogatott alap vérképvizsgálat alkalmatlan arra, hogy a PCOS okozta anyagcsere zavarokat kimutassa, ezért az inzulin rezisztencia és a PCOS kizárólag terheléses vércukorszint méréssel diagnosztizálható. 



Sokkoló diagnózisom kézhezvételét esetemben is ez a meglehetősen kellemetlen vizsgálat előzte meg.

 

  Éhgyomorra meg kellett innom 75 g langyos vízben feloldott cukrot, majd ezt követően háromszor vért vettek. Rögtön, ahogy megittam a gej édes löttyöt, aztán 1 óra, majd pedig 2 óra múlva.  

Mellesleg megjegyzem, abszolút nem értem miért csak ez az eljárás létezik, hiszen az, hogy valaki tömény cukros vizet igyon, semmiképpen nem nevezhető életszerűnek. Célszerűbbnek érezném, ha mindenkivel az életvitelének megfelelő reggelit etetnék meg, és utána mérnék az értékeit.

A pontos referencia számok szakmai körökben is vitatottak, de általánosságban a 0-5 mmol/l alatti inzulin értékek jónak, 5-10 között rossznak, 10 felett pedig kifejezetten rossznak tekinthetők.  

Az én eredményeim ezek lettek:
közvetlen, a cukros víz lenyelése utáni érték 5,5
60 percnél mért érték:  7,8
120 percnél mért: 7,9

 

Hurrá!  A diagnózis tehát inzulinrezisztenica, amire gondolkodás nélkül metformint írt fel az orvos.

 

Ami a PCOS-t illeti, a betegség abban az esetben tekinthető diagnosztizáltnak, ha az alábbiak közül legalább kettő érvényes ránk:
-férfihormon túltengés labor értékkel igazolva vagy túltengését sejtető tapasztalt tünetek
-menstruációs és peteérési zavarok
-policisztás ovárium hüvelyi ultrahanggal kimutatva

 


Tekintve, hogy a PCOS egy anyagcserezavar, nem kizárt, hogy más endokrin jellegű betegségre vonatkozó diagnózist is kapunk egyidejűleg.

 

Esetemben ez vashiányos vérszegénység volt,  de lehetnek még hasnyálmirigy problémák, amely jellemzően alacsony magnézium szinttel párosul, valamint pajzsmirigy alulműködés, amit pajzsmirigy hormon pótló gyógyszerrel könnyen kezelhetnek. Sok esetben a pajzsmirigy hormon pótlása meg is szünteti az inzulinrezisztencia tüneteit.

 

Kálváriám során különféle fogamzásgátló tablettát írtak fel nekem, amik a tesztoszteron szint csökkentésével ideig-óráig enyhítették ugyan a tüneteket, így kevésbé hullott a hajam és pattanásom sem volt annyi, viszont pár hónap után azt tapasztaltam, hogy az inzulin értékeim még rosszabbak lettek.

 

Tapasztalatból mondhatom, hogy sem a fogamzásgátlók, sem a klasszikus, orvosi protokoll szerinti 160 g szénhidrát diéta és metformin önmagukban nem jelentenek megoldás az inzulinrezisztenciára, mert a szénhidrát anyagcsere egyensúlyát nem állítják vissza, pedig ez lenne a lényeg.
Szólj hozzá

cukorbetegség elhízás fogyókúra diéta inzulin vérszegénység diabétesz vashiány inzulinrezisztencia nőgyógyászati anyagcsere zavar pajzsmirigy alulműködés PCOS cukoranyagcsere inzulinrezisztencia tünetei inzulinrezisztencia kezelése inzulinrezisztencia vizsgálat